Üdvözöllek a sötétebb oldalamon!

Olyan világok, emberek és lények élnek bennem, amik utat keresnek maguknak – az írás az egyetlen mód, hogy kiszabaduljanak. Néha elég egy pillantás, egy ismeretlen arc az utcán, egy elkapott mozdulat, és már tudom: ez egy történet kezdete.

A versek mások. A versek jönnek maguktól. Mintha valami átsuhanna rajtam, az ujjaim csak követik az iramot. A novellák és regények megtervezett sötétségek – egy villanásból születnek, aztán megépülnek. Logikával, szerkezettel, önfegyelemmel.

Szeretem, ha az olvasó nem tud menekülni. Ha a történet ott kísért tovább, miután becsukta a könyvet vagy bezárta a weboldalt. Ha úgy érzi: amit olvasott, az akár vele is megtörténhetett volna.

A szörny ritkán él kívül. Sokkal gyakrabban inkább bennünk. Emlék, vágy, düh, szeretet, félelem, ragaszkodás, lelkifurdalás… Hogyan bánunk velük?

Talán azok értik leginkább, amit írok, akik nem félnek belegondolni, mi van a felszín alatt. A saját felszínük alatt.